#Gyurcsány Ferenc

MSZP: Gyurcsányt hiányolták a testület üléséről
 

MSZP: Gyurcsányt hiányolták a testület üléséről

A Lendvai Ildikó volt pártelnök vezette Programtanács anyagán vitatkozott az MSZP Országos Választmánya – derült ki Simon Gábornak, a Magyar Szocialista Párt választmányi elnökének szombat délutáni, a testület ülése idején tartott sajtótájékoztatóján. A politikus szerint pártjában szellemi pezsgés indult meg „identitásunkról, alapértékeinkről, szervezeti működésünkről, szakpolitikáinkról, programunkról”.

Szegő Péter Szegő Péter

Marad a Nyugati, de 40 méterrel kitolják a csarnok vágányait
 

Marad a Nyugati, de 40 méterrel kitolják a csarnok vágányait

Nem költözik el jelenlegi helyéről a Nyugati pályaudvar, de a hvg.hu-t arról tájékoztatta a MÁV, hogy a négy belső vágányt várhatóan negyven méterrel kijjebb tolják. Az így felszabaduló területen közösségi tér lesz. Az építkezés még idén megkezdődhet. A Déli és a Nyugati közötti vasúti alagút viszont csak a 2030-as években készülhet el legkorábban.

Szegő Iván Miklós Szegő Iván Miklós




Gyurcsány az alkotmányozás bojkottjára szólítja az ellenzéki pártokat
 

Gyurcsány az alkotmányozás bojkottjára szólítja az ellenzéki pártokat

Senki nem adott felhatalmazást új Alkotmányra, már csak azért sem, mert senki nem kért ilyen felhatalmazást - írja blogjában Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, aki ezért azt javasolja valamennyi ellenzéki pártnak, hogy hirdessen bojkottot az alkotmányozási folyamat egészére, és egyáltalán ne vegyen részt az Országgyűlés munkájában azon idő alatt, amikor a parlament, "önmagát bárminek is nevezve, a Fidesz új alkotmányát tárgyalja".

MTI MTI

Elstartolt Gyurcsány iskolája
 

Elstartolt Gyurcsány iskolája

Gyurcsány Ferenc nem a saját bázisát szeretné építeni, hanem az MSZP megerősítése a cél, szerinte a kezdeményezés néhány év alatt „jó pár száz főt felvehet”.

ATV ATV

Orbán Viktor már nem olyan népszerű
 

Orbán Viktor már nem olyan népszerű

Orbán Viktor áll a népszerűségi lista élén 47 ponttal, 5-tel kevesebbel, mint az előző felméréskor, Gyurcsány Ferenc tetszési indexe ezzel szemben 3 ponttal 21 pontra emelkedett, de ezzel a lista utolsó előtti helyét foglalja el - ismerteti a szerdai Népszabadság a Szonda Ipsos közvélemény-kutató legfrissebb felmérését.

MTI MTI

Blikk: iskolát alapít Gyurcsány
 

Blikk: iskolát alapít Gyurcsány

Az egyéves képzésre elsősorban fiatal baloldali politikusokat várnak, akiket gyakorlati is elméleti órákon készítenének fel a „baloldal" megújítására.

Blikk Blikk

Gyurcsány árnyékparlamentet akar
 

Gyurcsány árnyékparlamentet akar

Kormányon a Fidesz nem akart kettős állampolgárságot, erről levelet is írtak a Velencei Bizottságnak. 2004-ben pedig mit mondott az akkori ellenzék, a jelenlegi kormánypárt? Azt, hogy szó sincs választójogról. Ez csupán lelki, történelmi gesztus. Egy útlevél, hogy határon túl élő testvéreink ugyanolyan könnyen mozoghassanak Európában, mint mi, már EU-tag magyarok - írja keddi blogbejegyzésében Gyurcsány Ferenc.

hvg.hu hvg.hu



Gyurcsány:
 

Gyurcsány: "a magyar emberek ezt nem érdemlik meg"

Orbán Viktor számára azért sürgős az új alkotmány mihamarabbi elfogadása, mert jól látja, hogy érzékelhetően csökken támogatói bázisa - mondta Gyurcsány Ferenc volt kormányfő, az MSZP Demokratikus Koalíció Platformjának elnöke szerdai sajtótájékoztatóján.

MTI MTI

A Jobbik részt vesz az alkotmányozásban
 

A Jobbik részt vesz az alkotmányozásban

A Jobbik részt vesz az alkotmányozásban és semmilyen körülmények között nem működik együtt Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnökkel. Az LMP még nem kommentál, az MSZP kitart régi véleménye mellett.

MTI/FH/Hírszerző MTI/FH/Hírszerző


Az MSZP 2014-ben kárpótol mindenkit – ígéri a szóvivő
 

Az MSZP 2014-ben kárpótol mindenkit – ígéri a szóvivő

Varju László szocialista képviselő az európai uniós támogatások szerinte alacsony hatékonyságú felhasználását bírálta egy szerdai sajtótájékoztatón. Török Zsolt pártszóvivő ugyanott azt mondta: Gyurcsány Ferenc iskolaalapítása nem a pártvezetéssel szembeni magánszám.

hvg.hu hvg.hu


Gyurcsány:
 

Gyurcsány: "mi sem voltunk tökéletesek"

"Most tessék mégis megnézni, hogy mi állt, mi áll velünk szemben. Az undorító hatalmi cinizmus ocsmány, dölyfös pöffeszkedése. Ez áll velünk szemben, ez ellen küzdöttünk, amíg volt hozzá erőnk, amíg volt hozzá többségünk" - írja Gyurcsány Ferenc legfrissebb blogbejegyzésében.

hvg.hu hvg.hu

Gyurcsányról írnak egy WikiLeaks-üzenetben
 

Gyurcsányról írnak egy WikiLeaks-üzenetben

Egy Gyurcsány Ferenccel tervezett találkozóról, illetve a Nabucco gázvezetékkel kapcsolatos magyar aggodalmakról is beszámolt az azerbajdzsáni amerikai nagykövet a kaukázusi ország energetikai miniszterének az azeri gázszállítások jövőjével kapcsolatos egyik megbeszélésük alatt – derül ki a WikiLeaks által kiszivárogtatott egyik titkos diplomáciai üzenetből.

hvg.hu hvg.hu